Közeledik a karácsony
Karácsonykor szokás szerint meghitt, családi körben töltjük el azt a néhány napot, amit az ünneplés számára kijelöltek a hagyományok. Szép, díszes karácsonyfát állítunk, csillagszórókat gyújtunk, aminek az illata aztán még sokáig ott marad a szobában, miközben bontjuk az ajándékokat.
Hosszú és tartalmas vacsorával, vagy ebéddel várjuk a vendégeket és az egészet a legjobb egy kis társasjátékkal megkoronázni.
"Itt az idő előkapni a legjobb családi társasjátékokat, ha pedig valami újra vágynátok ajánlunk is néhányat."
A tökéletes karácsonyi társasjáték megválasztása azon is múlik, milyen körben fogjuk elővenni.
Például, ha évente csak ilyenkor találkozunk azzal a családtagunkkal, akivel folyton bújtatott versengésben vagyunk, akkor érdemes olyan darabot választani, amivel korábban már játszottunk, sőt zsinórban többször is győztünk benne. Így nagyobb esélyünk van az ünnepi alkalmon is győzelmet aratni és ezt fennhangon hirdetni a következő évben esedékes találkozóig.
Biztos sokaknak vannak bevett karácsonyi családi társasjátékaik, amiket hagyományosan ekkor játszanak, de ha valami újat is kipróbálnátok, akkor idén szenteljétek Uwe Rosenberg darabjainak a szentestét. Ha valami igazán egyedi és minőségi családi szórakozásra vágytok, vagy mindig is imádtátok a tetrist, akkor nem lehet melléfogni a német tervező játékaival. Ráadásul ebben az évben két új játékot is beszerezhettek a mester darabjai közül!
Armonia
Az Armonia idén Essenben mutatkozott be és különlegességei közé tartozik, hogy a nemzetközi debütálással egyidőben hoztuk el nektek a magyar fordítást.
Az Armoniaban a természet gyermekeinek segítetek a vadon legszebb hangjainak felkutatásában, amiket a templomokban a harangkorongjaitokban kell összekovácsolni. Az a játékos nyer, akinek először sikerül 4 korongba összekovácsolni a legszebb melódiát.
A győzelemig vezető utat azonban egészen absztrakt módon teszik meg a játékosok.
A játékhoz tartozó hét darab kocka segítségével fogtok tudni mozogni a táblán. Először 6, különböző természeti adottságokkal rendelkező tájon próbáltok átkelni a legszebb hangok után kutatva. Vándorutatok végén minden esetben egy templom és két újabb feladat vár rátok. A tájon úgy tudtok átkelni, hogy bizonyos mennyiséget kell dobnotok egy adott értékből. A templomokban lévő feladatok pedig tetris-elem szerű alakzatok. Ezekhez pedig a megfelelő mintázatot kell kidobnotok. Például egy 5 négyzetből álló vízszintes sorhoz 5 egymást követő értékű kocka dobása szükséges. (Például 1,2,3,4 és 5)
A hét darab kockával egyszerre dob az aktív játékos és az első dobást követően még kétszer újradobhat akármennyi kockával. A kockák elrendezésében nagy segítséget fog nyújtani a dobókocka tábla, anélkül csak egy esőember képes kibogarászni, hogy pontosan mire is tudja használni a végeredményt.
Érdemes nagyon alaposan megfontolni, melyik értéket szeretnénk megváltoztatni, mert különösen szerencsétlen játékosok esetében előfordulhat, hogy sikerül kidobni még kétszer ugyanazokat az eredményeket.
Bár alapjában véve dobókockás játékhoz képest nem olyan magas a szerencsefaktor, mint azt az ember elsőre várná, ha más számára ajándékozzuk, ajánlatos mellékelni egy szerencsehozó talizmánt.
Ezt a játékot egyébként már 8 éves kortól ajánlják, kompakt és nem foglal nagy helyet az asztalon sem, tehát tökéletesen alkalmas arra, hogy az idei karácsonyi szezont ezzel turnézzuk végig. A játékszabályt is igen gyorsan át lehet adni és a játékmenet hossza is igazán barátságos.
New York Zoo
Ebben a játékban állatkerti igazgatókként szállhattok harcba a legjobb állatkert címéért és a tökéletes tetris lapkákért.
A csodálatos asztalképpel rendelkező New York Zoo biztos mindenki szívét hamar elrabolja, hiszen tele van fából készült állatkás meeple-ekkel, amiknek egyszerűen nem lehet ellenállni.
Természetesen a játék erényei nem merülnek ki abban, hogy felüdülést jelent a szemünknek. Az élvezetes és egyedi játékmenete is erősen addiktív hatást gyakorolhat ránk. Egy parti után garantáltan lehetetlen abbahagyni!
A játékosok célja, hogy az üres állatkertjüket maradéktalanul kitöltsék kifutó és látványosság lapkákkal. Ennek érdekében azonban nagyon fontos lesz bővíteni az állatállományt is, hiszen egy üres kifutónak nincs sok értelme egy ilyen létesítményben.
A játékszabály nem túl bonyolult, mivel a játékos a saját körében két akció közül választhat: kifutólapkát helyez le, vagy állatot vásárol. Akciót pedig úgy választhatunk, hogy az akciótábla mezőin 1-4 lépést teszünk meg az egyetlen elefántos jelölővel. Az “agyalós” játékostársatok biztos, hogy összetett stratégiai játékokat megszégyenítő módon fogja az időt húzni a saját körében, mert eközül a kettő közül se fog tudni választani. Van hogy két akció között áthaladunk az elefánttal egy tenyésztés mezőn, ami azt jelenti, hogy az állatkerti kifutókon kisállatok születnek. Ehhez azonban legalább két állatnak kell lennie az adott fajból egy lapkán. Ha egy lapka betelik állatokkal, akkor a játékos választhat magának egy tetszőleges látványosságot, ami kitölti az űrt az állatkertjében.
A társasjátékot egyszerű szabályai ellenére elsősorban 10 éves kortól ajánlják, mert elég összetett tervezést igényel. Persze lehet játszani arra is, hogy neked legyen a legtöbb szurikátád a játékosok közül. Valószínűleg nyerni nem fogsz, de biztos elégedettséget érzel majd a rengeteg kis emlős láttán.
Akár öten is versenybe szállhattok a legszebb állatkert címéért, de ha éppen senki sem lenne kapható egy kis flamingo pakolászásra, akkor egyszemélyes módban is játszhatunk vele.
Kiváló belépő játék a modern társasjátékok világába, de szakavatott játékosok is meglelhetik benne a kihívást jelentő szórakozást. Akár te kéred karácsonyra, akár te adod karácsonyra, biztos, hogy a bontást követően kipróbálásra is kerül. Szóval ne vigyük túlzásba a vacsorát, mert nagyon nehéz a megfelelő stratégián gondolkozni, miközben azt érezzük, hogy az utolsó két falat gesztenyepürét már lehet nem kellett volna letolni a rúd bejgli után.
Patchwork és Patchwork - Téli kiadás
Uwe Rosenberg kifejezetten két fővel játszható játéka a Patchwork egy ünnepi kiadással is rendelkezik. Ha mindenetek a karácsony, akkor a téli kiadást válasszátok, mert az alkalomhoz illő hangulatú foltvarrásban lehet részetek. Arról nem is beszélve, hogy a dobozban található ajándék sütikiszúró segítségével a karácsonyi asztalra is varázsolhattok egy kis mézeskalács kirakós élményt.
Ebben a szintén formabontó játékban a már ismert tetris-elem szerű lapkákat kell elhelyeznetek a játékostáblátokon úgy, hogy minél kevesebb helyet hagyjatok ki. Hiszen ki akarna egy hiányos takaróval takarózni a téli hidegben? A foltvarrás közben fontos szerepe lesz a gomboknak is, így játék közben majd oda kell figyelnetek, hogy minél nagyobb készlettel rendelkezzetek.
Szintén nagyon addiktív darab, az első kör után a vesztes biztos visszavágót követel majd. Saját használatra, de ajándékozva is telitalálat. Mivel szintén nem bonyolult a játékszabály, bátran adhatjuk kezdő társasosoknak. Akik pedig már kiismerik magukat a társasok világában biztos örülni fognak egy Uwe játéknak!
Indián nyár
Bár mindenki reménykedik a fehér karácsonyban, ha mégis őszies időjárás sikeredne szentestére, akkor sem kell kétségbe esni. Uwe Rosenberg tetris-kirakós trilógiájának (Spring Meadow, Indian Summer, Cottage Garden) őszi darabjával is feldobhatjuk a nagy kajálás és ünneplés utáni pihenőt.
Az Indián nyár-ban a már fentebb említett játékokhoz hasonló metódussal találkozunk, csak kicsit több extra akció közül választhatunk játék közben. Szintén tetris szerű leveles lapkákkal kell majd kitölteni a játékostábláinkat és közben cuki kis állatkás darabokkal is tarkíthatjuk a látványt. Szokás szerint a szép asztalkép és a könnyen értelmezhető szabályok mellett ebben a darabban is lehetőségünk lesz törni a fejünket a következő lépésen.
Ne hagyjuk, hogy bárki is Uwe Rosenberg játék-élmény nélkül maradjon idén karácsonykor. Mert bár biztos lehet élni nélküle, de nem hinnénk, hogy érdemes.
Adjuk azoknak és játsszuk olyannal, aki még csak most ismerkedik a modern társasjétékok világával, mert remek képet fog adni arról, hogy a Gazdálkodj okosan-on túl milyen gazdag és élvezetes játékok várnak rá. Adjuk annak és játsszuk olyannal, aki már felfedezte ezt a társasok gyönyörűségét, mert számukra is élményekkel teli választás egy, a német tervező által készített darab.
Tetszett a tartalom? Kérdésed van, vagy segítségre van szükséged a megfelelő társasjáték kiválasztásában?
Keress bennünket az alábbi elérhetőségeken, és kollégáink szívesen állnak rendelkezésedre.
További érdekes tartalmakért keress minket facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/ComPayaWebShop