A Nyugati Királyság Építőmesterei a Karoling dinasztia uralkodásának alkonyán, időszámításunk szerint 850 körül játszódik. Építészekként a játékosok egymással versengve igyekeznek látványos építményeket emelni a király újonnan kijelölt birtokán, hogy ezzel lenyűgözzék királyukat és megőrizzék nemesi rangjukat. A játékosoknak nyersanyagokat kell gyűjteniük, segédeket kell felfogadniuk és szemmel kell tartaniuk a munkásaikat. Ármányokkal teli időszak ez.
A rivális építészek semmitől sem riadnak vissza, hogy megnehezítsék az építkezéseidet. Becsületes tudsz maradni ilyen körülmények között is, vagy inkább a tolvajokat és az orgazdákat választod üzlettársaidnak?A Nyugati Királyság Építőmestereiben a játékosok célja, hogy a játék végén a lehető legtöbb győzelmi ponttal (GyP) rendelkezzenek.
Pontokat a különböző építmények megépítésével, illetve a katedrális továbbépítésével lehet szerezni. A játék során gyakran kell erkölcsi kérdésekben döntést hozni, de arról, hogy egy-egy játékos mennyire erényes, csak a játék végén születik ítélet. Néhány sötét ügylet talán még belefér, de óvatosan, mert könnyen túlzásba lehet esni, és az következményekkel jár. A játék előre meghatározott számú építkezés után ér véget.